Dire Straits Experience koncert Budapesten

 

Álmok

Az embernek korszakainak megfelelően vannak álmai. 10 éves koromban természetesen rocksztár szerettem volna lenni. Utána filmrendező, majd operatőr, végül pedig fotós lettem. Mindig is a képalkotás folyamata érdekelt, legyen az álló-vagy mozgókép. A zene valahogy a céljaimon kívülre esett, megmaradt álomnak. Most pedig úgy látszik, hogy én is a rocksztárok közé kerültem...

Névnapom alkalmára édesanyámtól kaptam két jegyet a Dire Straits Experience budapesti koncertjére. Mindig is tudta, mivel tud a legjobban meglepni. Nagyon szerettem a Dire Straits együttest, és eddig teljesen abban a tudatban éltem, hogy az egyik kedvenc együttesem a múlté, pedig nem! Mark Knopfler szólókarriert fut be, az együttes többi tagja változatlanul turnézik a világ minden pontján, Dire Straits Experience néven.

(Terence Reis)

Névnapom másnapján az jutott az eszembe, hogy én fotózni szeretném a koncertet. Szinte fogadni mertem volna arra, hogy sehogy sem tudom elintézni, hiszen egy ekkora bandának mint a Dire Straits, óriási rajongótábora van ,és szinte csak a kiváltságosak tudnak bejutni az árokba (árok: a színpad előtt közvetlen egy olyan kis szakasz, ahol a biztonsági őrök és a fotósok tudnak dolgozni, elválasztva a közönségtől). Gondoltam magamban, hogy egy életem van, és ha megpróbálom attól még nem eshet semmi bántódásom. Ráírtam a Broadway irodára, akik szervezik a koncertet, hogy sajtós kártyát igényeljek a koncertre. Természetesen nem kaptam rá választ. Nem hagytam ennyiben, és ráírtam az együttes Facebook oldalára is. Másnap jött a válasz...

Út a koncertig

Reggel arra kelni, hogy valaki ír, rezeg a telefon, nem éppen kellemes, és akkor még finoman fogalmaztam. Viszont ez a levél életem egyik legnagyobb élményének meghatározó pontja volt. A Dire Straits Experince együttes managerre válaszolt a levelemre. mégpedig ezt:

Good day, Mátyás. Depending on the venues, you are welcome to take pictures. We certainly do not object.

Ez a levél pedig egyet jelentett azzal, hogy szabad utat kaptam és tovább nyomulhatok a Broadwaynél most már széles mellkassal, magabiztosan. Hivatkozva az együttessel lefolytatott beszélgetésemre, küldtem egy levelet nekik, hogy legyenek kedvesek, és adjanak egy fotós belépőt nekem. Erre a levelemre se jött válasz. Ez már jobban letört engem, hiszen már nagyon közel voltam a célomhoz. Írtam az együttesnek, hogy sajnos a Broadway nem méltatott válaszra, így nem tudom fotózni a koncertjüket, viszont ott leszek és hallgatom őket, na meg persze Rock n' Roll! Másnap jött a válasz...

Matthew we will see what we can do when we get there and speak to the promoter. I'm sure we can arrange something for you in Budapest. We'll be in touch...

(Terence Reis)

Na ezt már nevezem. Ez igen. Ilyen beszélgetéseket se bonyolít le minden nap az ember. Izott a telefonvonal, de végre elértem a Broadwaynél a sajtóosztályt. Már meg volt a sajtós belépőm. Vegyes érzelmek uraltak engem, de végül erőt vettem magamon, és megkérdeztem, hogy akkor eddig miért nem válaszoltak és várattak meg engem a hírrel. Kiderült, hogy egy véletlen folytán, elkeveredett náluk a levelem, és így nem ért célba... Na mondom ennyi baj legyen (a koncerten és közvetlen előtte, nagyon aranyosak és segítőkészek voltak a Broadway munkatársai, és ezúton is szeretném megköszönöm, hogy részt vettek egy álmom megvalósításában, az előbb említett levelezési problémák eltörpülnek a sok jó mellett, amit kaptam tőlük).

(Terence Reis)

A koncert

Elérkezett "A Nagynap". Egy hónap izgulás és nyomulás után, megérkeztem. Itt állok az Aréna előtt. A biztonsági őrök bekísértek, azon a kapun, ahol az együttes is megérkezett a helyszínre. Elhaladok egy olyan ajtó mellett, amire a "Dire Straits Experience" felirat van írva, és bentről nevetéseket hallok és pár kihallatszódó angol szó üti meg a fülemet. Ők azok. Az együttes. Bent egy nagyon kedves hölgy a szárnyai alá vett és körbevezetett, majd megmutatta mit, hol találok. Bemutatott az együttes managerenek, akivel Facebookon leveleztem. Meg kellett beszélnünk, hogy végig fotózhatom-e a koncertet, vagy csak az első három számot ahogy azt a koncerteknél szokás. Ő azt mondta, tőle az egész koncertet fotózhatom, viszont visszaszalad a backstagebe és megkérdezi Christ (szaxofon), hogy az együttes mit szeretne. Végül az első három számos verziónál maradtunk.

(Én a backstageben)

Volt még egy óra a koncert kezdéséig. Már úgy ismertem a színpadot és a backstageet, mint a tenyeremet. Elég időm volt arra, hogy feltérképezzem, na meg persze arra is, hogy a fényeket megnézzem, beállítsam a fényképezőgépemet. Sokszor láttam a banda tagjait előttem elfutni, nagy készülődés folyt a szemem előtt. Óriási élmény volt.

 

Ahogy elkezdődött a koncert, onnantól pörögni kezdett számomra az idő, és csak lőttem a képeket. Végül a három szám alatt 900 képet lőttem, amiből tízet válogattam le. Ahogy letelt az időm, jöttek a biztonsági őrök, és elkísértek a helyemre, ahová szólt a jegyem.

(Chris Whitten)

Nagyon színvonalas volt a koncert, és nem hoztak szégyent a Dire Straits névre, sőt... jobb volt mint valaha hallottam. A koncert végén siettem vissza a fotós táskámért, amit a backstageben hagytam. Ahogy beértem a színpad mögötti folyosóra, jön velem szemben a banda összes tagja. Egy életem egy halálom, odaléptem Terencehez (énekes) és megkértem, hogy készítsünk egy közös képet. Átkarolt és lőttünk pár képet. Hatalmas élmény volt. A koncert után a felhők felett jártam... Ugye megérted miért?

(Terence Reis és én)

Ha tetszett a bejegyzésem, kérlek oszd meg ismerőseiddel Facebookon!

Ulz M.

Hozzászólások

hozzászólás

Comments are closed.